Küzdősportok

Az amerikai „csonkító” célozta meg a Klicsko-testvéreket

Az elmúlt hónapokban több bokszoló is bejelentkezett egy Klicsko elleni mérkőzésre. Antonio Tarver, David Haye, Tomasz Adamek, vagy éppen a korábbi junior világbajnok, Denis Boytsov. Nos, egy újabb nevet jegyezhetünk fel a listára, ugyanis az amerikaiak legnagyobb reménysége, Seth „Csonkító” Mitchell is szeretne megküzdeni valamelyik Klicsko ellen. Érdekesség, hogy a huszonkilenc esztendős bokszoló remek amerikai-futballista volt. A Michigan Egyetem csapatában volt egy szezonja, ahol 103 szerelést mutatott be. Az egyetemi évei alatt csapattársa, Jason Teague aggatta rá a „Csonkító” becenevet.

Amatőrként nem volt sok mérkőzése, de ezeken rendere jó teljesítményt nyújtott. Tíz összecsapásából csak egyet veszítette el, a többit kiütéssel nyerte meg. Pori karrierjét 2008-ban kezdte el. Mitchellt a Golden Boy Promotions szerződtette, vagyis Oscar De La Hoya is látott benne valamit. Első mérkőzését ”csak” pontozással tudta megnyerni, majd az első menetben kiütötte Maurice Winslowt. A harmadik összecsapásán, azonban komoly bajba került. Mitchell erejéből csak egy döntetlenre futotta Alvaro Morales ellen. 2009-ben ismét összecsapott a mexikóival és egyhangú pontozással legyőzte őt.

Komoly ellenfél ellen, még nem mutatta meg tudását, pedig huszonöt profi mérkőzés van  már a háta mögött. Eddigi legismertebb ellenfele Timur Ibragimov volt. Az üzbég ökölvívó korábban megmérkőzött Tony Thompsonnal és Oliver McCall-lal is. Mitchell most hétvégén nevet szerezhet magának, ugyanis az a Chazz Witherspoon lesz az ellenfele, aki szintén bokszolt Thompsonnal, nem mellesleg Chris Arreolával is megmérkőzött. Vajon Seth Mitchell fogja megmenteni az amerikai bokszsportot?